Az XX. századvég váradi festészetének szimbólum-rendszere
Kivonat az előadás témájáról
236 festményt és grafikát tartalmazó minta (échantillion) állt rendelkezésemre a jelenkori nagyváradi képzőművészet jelképtárának felfedésében és vizsgálatában. Az elemzéshez szükséges anyagot Ujvárossy László könyve és repró gyűjteménye szolgáltatta .
Külön köszönet a nagyszerű munkáért, amely szinte egészében helyettesítette a eredeti művek közvetlen kapcsolatából származó esztétikai élmény elsődlegességét. Az eredeti művek immáron számos országban, az időközben elköltözött művészek személyes tulajdonában van. Integráns felkeresésük ma már csak a média révén lehetséges.
Kutatásaim során a szimbólum-fogalom esztétikai jelentéstartalmának három vonására összpontosítottam:
- a művészi szimbólum rendszerint egy legenda vagy egy megélt valóság felsűrített történetének-történésének érzéki keresztmetszete;
- egyezményes jelentéstartalmában titokzatos, és teljességében csak a beavatottak számára nyílik meg, akik ismerik titkait, mások számára sejtelmes marad, pusztán benne rejlő esetleges hasonlósága révén a hordozott jelentés formális eredetijével sugallja a kapcsolatteremtés reményét;
- érzékelése közvetlenségével gyorsan felkelti – egészében vagy részleteiben – az esztétikai élmény hatását
Megállapításaim nagyon röviden:
a) a minta-anyag megalkotása elsősorban cerebrális indíttatású. Erről vallanak mindenek előtt a megszólaltatott művészek vallomásai, ars poeticái, a modern művészet eszköztárára vonatkozó rendkívül magas színvonalú elméleti ismeretük és azok konkrét alkalmazási kísérletei saját üzeneteik esztétikai közvetítésére;
b) a műalkotások legnagyobb része csendesebben vagy hangosabban az ellenkezés, a protestálás üzenetét közvetíti, amelyeknek egyedi vagy általános jelentései, illetve e jelentések lehetséges értelmezései, felölelik koruk társadalmi-politikai diktatúrájától a művészet szabadságának akkori korlátozásáig alkotóik életérzésének feszültségteli kapcsolatát közvetlenül megélt sorsukkal, sorsuk „irányítóival” és „irányításaival” szemben;
c) az esztétikai üzenet tolmácsolása mind a festészeti, mind a grafikai alkotások szemlélése során olyan élményt produkál, amely a befogadó tekintet szerepét nem csak felfokozza, hanem hatáskörében meg is haladja, és interaktívan bevonja közönségét az alkotás folyamatába, vele együtt finalizálja magát az alkotást;
b) e művek debreceni bemutatása során feltételezhető egy olyan esztétikai rezonancia létrejötte, amely a határvidék kétoldalú – itteni-ottani – ám közös dolgaira hívná fel a figyelmet, mi több, talán a dolgok közös megértésére és elvégzésére, valamint a felvetődő fenn idézett problémák megoldására is egyaránt.
Az előadást műalkotás-reprók bemutatása tarkítja mind a festészet, mind a grafika területéről, beleértve a rájuk illő konkrét műelemzéseket is.
Kolozsvár, 2010 szeptember 28-án
Angi István